A magyar püspöki kar körlevele (1849, Pest)

Pásztori levél

a magyarhoni kat. egyház minden tisztelendő lelkészeinek és a minden renden levő, Krisztusban kedvelt kat. híveinek az Úrtól üdvet, áldást és békességet!

Jóllehet a mi isteni Üdvözítőnktől ránk bízott főpásztori hivatal köré­ben, leginkább csak azokra kell terjedni atyai gondosságunknak, mik Krisztus­ban kedvelt híveink lelki szükségeinek kielégítéséhez tartoznak; de mivel őket az üdvösség útján csak úgy vezérelhetjük legbiztosabban, ha kedves hazánk a pusztító belháború félelmei alól felszabadulván, abban a legfőbb királyi tekintély és hatalom, s vele a törvényes rend ismét helyre áll: köteles­ségünknek ismerjük, éppen ez időszakban, midőn a legforróbban visszaóhajtott béke és nyugalom elérhetésére oly kedvező alkalom nyílt meg, atyai szózatot intézni a kormányunk alatt levő tisztelendő lelkipásztorokhoz, valamint Krisztusban kedvelt minden katolikus híveinkhez is, hogy engesztelő szavaink hangjaiból megértsék és szívökre vegyék alattvalói hűség és engedelmesség kötelességét, melytől sokan a politikai viszonyok szövevényes fejleményei alatt eltántoríttatván, az ellenszegülés veszélyes útjaira sodortattak.

Mi, kik a honban áradozó békétlenség hosszú ideje alatt nem késtünk a lelkipásztorokat s kedvelt híveinket a törvényes felsőbbség rendeleteinek pontos teljesítésére inteni, s az újabb törvények engedményeinek okszerű és békés felhasználására figyelmeztetni: most sem állhatunk ellent lelkünk benső ösztönének, hogy a lelki vezérletünkre bízottakat a tévedések örvényé­ből kiragadni, s az ország kibékéltetésének közelgő idején, a törvényesség útjára visszavezetni igyekezzünk. Mert a béke és szeretet Istenének szolgái levén, valamint papi tisztünknél fogva a béke hirdetése és ajánlása illik leginkább mi hozzánk; úgy meggyőződésünk is az, hogy csak a törvényes enge­delmességre való általános visszatérés mellett lehet az országban naponta növekedő nyomor és ínség megszűntét reményleni.

A sokszor hányatott és veszélyben forgott Magyarhon leginkább annak köszönheti már szinte ezer éves fennmaradását, hogy többféle nemzetiségből álló lakosai a törvényes király trónja s az alkotmány körül egyesülvén, azt és ezt minden erejökkel megvédeni, s irántuk a függés, engedelmesség és ragaszkodás hódolatát szóval és tettel bevallani törekedtek.

A magyar nemzetnek királyai iránti tántoríthatatlan hűségét hazánk történetének évkönyvei magasztalva hirdetik, s maga a nemzet is e jellemző erényének öntudatából mindig új erőt merített a trón és Ősi alkotmány megmentésére, hol azokat veszély fenyegette.

Az alattvalói hűség és engedelmesség, a kereszténynél vallás parancsolta lelkiismeretes kötelesség, melyet megszegni, az apostol bizonyítása szerint annyit tesz, mint Isten rendeletének, ki által uralkodnak a királyok, ellenszegülni. Üdvözítőnk, az apostolok és első keresztények kötelező példái mutatják nekünk, hogy a törvényes fejedelmeknek engedelmeskedni tartozunk, mert Isten rendelete, hogy minden lélek alá legyen a felsőbb hatalomnak vetve.

Az ausztriai házra ezelőtt több mint háromszáz évvel törvényes úton szállott a magyar korona. Későbben pedig az ország rendéinek kívánatára, az 1723-i 1. s 2. törvénycikkek által a trónörökösödés rendé úgy határoztatott meg, hogy az ausztriai örökös tartományok mindenkori uralkodója, egyszersmind elválhatlan kapcsolatban, Magyarország törvényes királya is legyen.

Lemondtak ezáltal éspedig valamíg az ausztriai felséges háznak bármely ivadéka életben lesz, mindenkorra, az ország rendei királyválasztási minden jogukról, s ezt még csak azon esetre tartották fenn, ha az ausztriai ház és uralkodó egész család (mitől az isteni gondviselés őrizzen!) kihalna.

Ezen örökösödési rend szerint a magyar királyi trón, akár halál, akár lemondás által jöjjön üresedésbe, (mely utóbbi trónváltozási módra nézve sem hiányzanak honi történeteinkben példák) a közvetlenül következő trónörökös, vagy ha jogáról ez is önként lemondana, ennek legközelebbi törvényes utódja lép az ausztriai császár s magyar királyi trón birtokába.

Így történt ez legközelebb, múlt évi december hó 2-án, midőn a tizennégy év lefolyása alatt atyai jósággal és szelídséggel uralkodott I. Ferdinánd, ausztriai császár, Magyarországnak e néven ötödik királya, ugyanaznap kelt legmagasabb manifesztumában kimondott okoknál fogva, az ausztriai összes birodalom uralkodói székéről, következőleg a vele válhatatlanul összekapcsolt Magyarország koronájáról is leköszönvén, az örökösödés rendén arra hivatott testvéröccse pedig, fenséges Ferenc Károly cs. k. főherceg, a koronáhozi jogáról egyszersmind ünnepélyesen lemodnván, ennek elsőszülött fia, fenséges Ferenc József, kit a pragmatica sanctio szerint ezen visszalépések után az uralkodás egyenesen és törvényesen illet, az ausztriai császári s magyarországi királyi trónt I. Ferenc József név alatt azonnal elfoglalta.

Nem szűnt meg tehát V. Ferdinánd lelépésével a királyi hatalom ez országban, s azon hűségi eskü, melynek kötelezésétől a lelépő felség ön személyére nézve, addig volt alattvalóit felmentette, szintúgy kötelező erővel bír a trónra lépett I. Ferenc József királyunk Őfelsége irányában, ki sarkalatos törvényeink értelmében teljes joggal vette át az uralkodást és kitől az engedelmességet senki ezen alkotmányos hon polgárai közül bűn nélkül meg nem tagadhatja; mert Üdvözítőnk nyíltan parancsolja, megadni a császárnak, mi a császáré; az apostolok fejedelme pedig II. levelében arra inti a keresztényéket, hogy engedelmeskedjenek a felsőbbségnek, akár magának a fejedelemnek, mint legfellebb valónak, akár a helytartóknak, kik tőle küldetnek; mert ez az Istennek akaratja.

Azért kellé pedig hazánk ezen alkotmányos viszonyait a lelkipásztorok és kedvelt híveink előtt bővebben is felvilágosítanunk, mivel tudjuk azt, hogy a hon lakosainak legnagyobb része a dolgok és események elhallgatása vagy szántszándékos elferdítése által a szabadság s törvényszerű függetlenség túlfeszített eszméivel ragadtatott azon veszélyes harcra, melynek valamint kitörése az országot nyomorral és rendetlenséggel borította el: további folytatása azt a veszély és soká tartható ínség örvényébe sodorhatja.

Magyarországnak sajátos helyzete, s jóllétének és ősi függetlenségének biztosítása tette szükségessé, hogy a bölcs előrelátó elődök az ősi alkotmány megtartása mellett, az országot ugyanazon egy uralkodó személyében, és a kölcsönös védelem biztosítása alapján, az ausztriai örökös tartományokkal elválaszthatatlan kapcsolatba hozták és szövetséges állásba léptették.

Azóta a hont századokon át pusztította vad ellenség innen visszanyomatott, az ország határai s a külbéke hosszabb időre biztosíttattak. Az ausztriai házból származó királyok alatt épült föl e hon a török hagyta romok alól, indult virágzásnak köztünk a tudomány és a polgárisodás, s amit legelöl kell vala említenünk, a katolikus egyház, mely e honban is, a mohácsi veszélyt nyomon követett vallási szakadás által kimondhatlan sok veszteségeket szenvedett, az ausztriai házból eredett dicső apostoli királyok védnöksége alatt újult föl viszontagságaiból.

Azért, noha a múlt évben ápril 11-én bezárt pozsonyi országgyűlésen alkotott új törvények a régi alkotmányon lényeges változtatásokat tettek, a trónörökösödés rendét, s Magyarországnak az örökös tartományokhozi törvényes viszonyát sértetlenül hagyták, s mint a törvénycikkek élőbeszédében olvasható, az országos rendek a pragmatica sanctióra hivatkozva, a nemzetnek ama fönnebb dicsért jellemét is, miszerint a felséges uralkodó házhoz örök hűséggel ragaszkodik, kiemelendőnek tartották.

Több fejedelmi legmagasabb nyilvánítmányok, melyekben őfelségöknek, V. Ferdinándnak, valamint felséges utódának I. Ferenc Józsefnek, a magyar néphez és országhoz intézett atyai intéseik s az ország kibékítésére célzó legfelsőbb rendeleteik foglaltatnak, vagy csak rosszul értelmezett fordításokban jöttek e honban köztudomásra, vagy nagyobb részt a nyilvánosság elől elvonattak. E körülmény s a nép kedélyét felzaklató, szenvedélyeit izgatottságban tartó alaptalan hírek s koholmányok folytonos terjesztése, elhomályosították sokak előtt azon kötelesség ismeretét, s meggyengítették bennök a kegyelet azon érzelmeit, melyekkel egy ország sem dicsekedhetett inkább, mint a királyához még a hatalmas francia hódító csábításainak dacára is hűségben megmaradt Magyarország.

Holott azon okiratok tanúsága szerint nem szenved kétséget,

1-ször: hogy ő császári királyi felségének, V. Ferdinándnak atyai legmagasabb szándoka és törekedése eleitől fogva oda volt irányozva, miszerint a hazánkban megzavart békét helyreállítsa, s a viszálkodás szerzőit a törvényes engedelmesség útjára visszaszólítsa.

2-or. Hogy ő cs. kir. felségök, V. Ferdinánd és I. Ferenc József nem akarják szabadságunkat, vagy nemzetiségünket elnyomni; sőt azok további fenntartását ünnepélyesen biztosítják; és hogy különcsen a földmívelő népet az újabb törvények által megszüntetett úrbéri robot és dézsma visszaállítása iránt terjesztett álhírek alaptalanságára figyelmeztetvén, a részökre törvény által engedményezett nyereményeket minden jövendő időre biztosítani kegyeskedtek.

3-or. Hogy a cs. kir. hadsereg élén főméltóságú herceg Windischgrätz, mint főparancsnok és teljes hatalmú k. biztos, Őfelsége legfelsőbb rendeletéből s egyedül azon békességes célból lépett az országba s haladt egész Budapestig, miszerint ezen, a legszebb rendet tartó és példás fegyelem alatt álló hadierőnek tekintélye által lefegyverezze az ellenszegülőket, s a személy- és vagyonbátorságot biztosítván, a törvényes rendet s az irántai tartozó engedelmességet az egész országban visszaállítsa. Kinek is e szerint, mint az ország kibékéltető jenek magas rendeleteit nemcsak elfogadni, hanem pontosan teljesíteni, sőt a parancsa alatt levő cs. kir. hadseregnek támogatása által üdvös céljainak kivitelére segédkezet nyújtani tartozunk. Csak így remélhetvén azt, hogy alkotmányos szabadságunkat, melyet a pártütés kockára tett, megmenthessük.

Ugyanazért, miután egy részről a törvényes fejedelem iránti hűség s engedelmesség őszinte és tartózkodásnélküli bevallása legszorosb polgári s keresztényi kötelességünkben áll; másrészről pedig semmit inkább nem óhajthatunk, mint, hogy e honban a száműzött béke visszatérésével, a jó rend s közcsendesség helyre álljon, s a polgárok elébbi iparuk s munkásságuk folytatása által, jóllétük elővitelét háborítatlan szorgalommal eszközölhessék; mint sz. Pál apostol meghagyta utódának sz. Titus krétai püspöknek, hogy a gondjaira bízott híveket a fejedelmek iránti engedelmességre s alattvalói meghajolásra intse: úgy mi is intjük és kérjük az Úrban mindnyájukat, kiknek üdvössége fölött őrködnünk parancsolta az Űr, tőlünk egykor számot veendő, de kiknek földi boldogságát is szívünkből óhajtjuk; miszerint az általunk őszintén és igazságban előadottak nyomán ne késsenek I. Ferenc József törvényes királyunk s urunk őfelsége iránt, szóval és tettel hűséget s engedelmességet tanúsítani és ne várják be azon időpontot, hogy azon országot, mely a hűségben magát más által megelőztetni soha sem engedte, őfelsége törvényes urunk, királyunk hadseregeivel kényteleníttessék meghódítani. Csak egy éve még, hogy mostani urunk Őfelsége legelső hivatalos föllépésével az ország fővárosában mindnyájunk szeretetét, tiszteletét s bámulatát magához hódította vala; akkor az ország Őfelségében egykori dicső, s a nemzethez különös vonzalmat tanúsító királyát üdvözlette: most az isteni gondviselés őfelségét megadta nekünk és a nagy birodalomnak; s mivel gondosan és hazánk iránti folytonos figyelemmel neveltetett föl, az Úr, ki a népek millióinak jóllétét tette le kezeibe, megadja neki bölcsességének s igazságának azon ismeretét, mellyel népeit erős karral fogja védeni, szelíd jósággal kormányozni, jogtisztelet, igazságkiszolgáltatás, a szellem s anyagi kincsek fejlesztése által boldogítani.

Kérjük tehát sz. Pál apostol szavaival a lelkipásztorokat és kedvelt híveinket, hogy Ferenc József őfelségéért, mint az ország törvényes királyáért, s azokért, kik a felsőbbségben vannak, tartassanak imádságok és könyörgések, miszerint csendes és nyugodt lehessen életünk az isteni félelem megőrzése által. Különösen pedig rendeljük, hogy a szent misében ott, ahol a király nevének kell megemlíttetni: I. Ferenc József urunk királyunk neve soroztassék, Őfelsége, I. Ferenc Józsefért a nyilvános könyörgés megtartassék, egyszersmind pedig, hogy a békességért eddig folytatott nyilvános könyörgések míg, mint mi reményljük az isteni jóság és szeretet az áldott békét és nyugalmas időket visszaadja, ezután is naponkint mondassanak el. — Végezetre pedig a békességnek Istene, aki a juhoknak az örökké tartó szövetség vére által való nagy pásztorát, a mi urunk Jézus Krisztust a halálból kihozta, igazgasson titeket minden jóra, hogy az ő akaratját cselekedjétek, munkálván bennetek azt, ami előtte kedves, a Jézus Krisztus által, kinek dicsőség mindörökkön örökké. Amen.

Kelt Pesten, január 20-án 1849.

A magyar püspöki kar.